Tudástár

Összegyűjtöttünk minden olyan adatot és információt, ami szerintünk hasznos és segíthet az Ön igényeinek leginkább megfelelő termék kiválasztásában

Az IEEE szabványosította a Kyocera iBurst technológiáját

Az iBurst, a részben a Kyocera által is fejlesztett mobil szélessávú rendszer az IEEE802.20 azonosítóval került szabványosításra.

Kyocera iBurst technológia

2008. június 16., Kyoto - a Kyocera Corporation bejelentette, hogy a nemzetközi szabványügyi hivatal (IEEE Standards Association) az IEEE802.20-as azonosítóval szabványként jegyezte be az iBurst technológiájukat.

Az iBurst, vagy más néven HC-SDMA már több, mint 10 ország területén működik, és az amerikai nemzeti szabványügyi hivatal (ANSI) illetve a nemzetközi telekommunikációs társulás rádiókommunikációs szekciója (ITU-R) már korábban bejegyezte szabványként azt. Az iBurst főként nagy lefedettségi kapacitásával emelkedik ki a hasonló szabványok közül.

További részletek:
A hivatalos cikk, angol nyelven (global.kyocera.com)
Az iBurst technológia, szintén angolul (Wikipedia)

Költség kalkulátor (TCO)

Nyomtatójának beszerzési ára csak a töredéke annak, amit rá kell, hogy költsön a használat során. Határozzuk meg együtt, hogy milyen gyakran kell cserélnie nyomtatójában az alkatrészeket és a tonert.

Bérleti lehetőségek
Havi bérleti díj és laponként fizetendő üzemeltetési díj fejében kihelyezünk középkategóriás multifunkciós fekete/fehér vagy színes készülékeket!

 

2008 © Copy-Comp-Tel Kft. - A Kyocera Magyarország Észak-Alföldi hivatalos viszonteladója
4029 Debrecen, Domb u. 1. Tel: +36-52/535-805 Fax: +36-52/535-804.kyocera@cct.hu